Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
A főbb központi bankok ezen a héten tartanak kamatdöntő ülést, ami iránymutatást adhat a piaci pályának. A befektetők különösen a Federal Reserve döntésére fókuszálhatnak.
Szerző(k): Zádori BenceOlyannyira nem akar csillapodni az infláció, hogy a magyar kormány nem várja meg a további emelkedést: mintegy 30 termékre árrésstopot vezet be. Eközben Donald Trump belengette egyes kanadai importvámok megduplázását, hogy aztán ne legyen belőle semmi, illetve már az európaiak is felvették a kesztyűt a kereskedelmi háborúban. Gazdasági összefoglaló.
Szerző(k): Zádori BenceDario Amodie, az Anthropic vezérigazgatója és társalapítója szerint rendkívül rövid időn belül már az AI kódolhatja a legtöbb szoftvert.
Szerző(k): Zádori BenceA thai rendőrség és a bevándorlási hivatal munkatársai letartóztatták a 40 éves M. Lászlót Koh Phangan városában és a légpisztolyát is lefoglalták.
Szerző(k): Zádori BenceA nemzetközi üzleti portál szerint azért kerültek le orosz állampolgárok az Európai Unió szankciós listájáról, mert Magyarország belengette, hogy blokkolni fogja a több mint 2000 másik személyt érintő korlátozások megújítását.
Szerző(k): Zádori BenceChristine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke úgy látja, hogy a régió védelmi struktúrájában, valamint a világkereskedelemben bekövetkező hirtelen változások megnehezítik a jegybank dolgát abban, hogy az inflációt keretek között tartsák.
Szerző(k): Zádori Bence1995. március 12-én, kereken 30 évvel ezelőtt jelentette be a Horn-kormány stabilizáló programját, a Bokros-csomagot. Az intézkedés a lakosság körében megosztóvá vált: vannak, akik szerint ezek az intézkedések vezettek az ország demográfiai kihívásaihoz.
Szerző(k): Zádori BenceA Fülöp-szigetek-Magyarország Barátság Hete alkalmából állásbörzét tartanak Manilában. Szinte kizárólag olyan pozíciók közül válogathatnak a helyiek, amelyek magyarországi munkavégzéssel járnak.
Szerző(k): Zádori BenceAz amerikai elnök szerint kormánya négy különböző csoporttal is kapcsolatban áll a kínai közösségi médiaplatform amerikai piacának megvásárlása kapcsán, és állítólag minden lehetőség jó.
Szerző(k): Zádori Bence